15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSportSporthirekTapsvihar mellett kísérték utolsó útjára a Forma-1-es pilótát

Tapsvihar mellett kísérték utolsó útjára a Forma-1-es pilótát

Szülővárosában helyezték végső nyugalomra Jules Bianchit.hirmagazin_2015-07-21_141741

1994, Ayrton Senna és Roland Ratzenberger halála, óta nem fordult elő, hogy a Forma-1 mezőnye egy olyan társuk temetésére voltak hivatalosak, aki versenyzés közben szenvedett súlyos baleset miatt halt meg. Ma délelőtt 10 órakor azonban azért gyűltek össze Nizzában a pilóták, hogy utolsó útjára kísérjék Jules Bianchit.

A Manor 25 éves versenyzője a tavalyi Japán Nagydíjon szenvedett súlyos balesetet. A fiatal pilóta 9 hónapig küzdött az életéért, de péntek éjjel végül elragadta a halál. A Jules szülővárosában tartott temetésen az autósport számos képviselője megjelent.

hirmagazin_2015-07-21_141728

A szertartást a Saint-Réparate katedrálisban kezdődött. A szurkolók és a média a templom előtti Rossetti-téren gyülekezhettek. A templom bejáratánál, két oldalon Julesról tettek ki egy-egy képet, ami alá számtalan gyertya és koszorú került.

10 óra után megérkezett a gyászmenet. Az autóversenyző koporsóját barátok, családtagok vitték be a templomba, miközben a gyászoló tömeg óriási tapsviharral tisztelget az elhunyt előtt.

hirmagazin_2015-07-21_141716

A gyászmisén jelen volt Romain Grosjean, Marion Jolles, Adrien Tambay, Olivier Panis, Alain Prost, Éric Boullier, Lewis Hamilton, Nico Rosberg, Sebastian Vettel, Felipe Massa, Jenson Button, Adrian Sutil, Daniel Ricciardo, Danyiil Kvjat, Marcus Ericsson, Alexander Wurz, Jean Todt és Thierry Braillard.

Patrick Tambay, a franciák kétszeres futamgyőztese a temetés előtt elmondta, hogy jól ismerte Jules-t, mert a fiával gyakran együtt gokartoztak, és később is előfordult, hogy versenyeztek. Tambay hozzátette, hogy Bianchi igazi győztes mentalitással volt megáldva, de sajnos a Forma-1-ben nem kapott jó autót.

hirmagazin_2015-07-21_141703

Tambay biztosra vette, hogy Jules váltotta volna Kimi Räikkönent a Ferrarinál, ám ez sajnos sosem fog már megtörténni. Jules Bianchi elvesztése hatalmas veszteség a Forma-1 számára.

A mai gyász nap összehozta a versenypályán kívüli Forma-1 közösséget is. A közösségi oldalakon most mindenki elfelejti, hogy egyébként kinek szurkol, és a #jb17, #CiaoJules és hasonló hashtagek használatával búcsúzik a Manor pilótájától.

hirmagazin_2015-07-21_141653

Tambay arról is beszélt, hogy újra meg kell vizsgálni a végzetes baleset körülményeit, mert számára nyilvánvaló, hogy voltak hiányosságok, de egyelőre mindenkinek Bianchira kell gondolnia, akinek a rajtszámát örökre visszavonultatta az FIA.

(Forrás: telesport.hu)

Most népszerű

Hasonló hírek